En

Borszerda | ARANY

Online jegyvásárlás

Borszerda | ARANY

2021. július 28.

18:00 - 22:00

Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

A Magyar Nemzeti Galéria legnépszerűbb nyári programsorozata, a Borszerdák idén immár tizedik alkalommal várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény ismét izgalmas programot kínál júliusban: szerda esténként különleges kiállításokkal, izgalmas tárlatvezetésekkel és előadásokkal, élő zenével és borkóstolóval készülünk. Az idei Borszerdák témája: Színek, ízek, képek, s ennek megfelelően minden héten másik szín – vörös és kék, zöld és arany – áll a programok középpontjában.

Egy üveg bor nem csak annak a természeti környezetnek és adottságait foglalja magába, ahol született, hanem a kitartó emberi munkát és az bor megalkotójának lelkét is. Ez tesz igazán finommá, igazivá és egyedivé minden italt, Magyarország ráadásul rendkívül gazdag ilyen szempontból is, s a legváltozatosabb íz-élményekkel büszkélkedhetünk.

A tizedik évfordulós Borszerdák meghívott borászatainak képviselőit szakmai beszélgetéseken ismerhetik meg. Az idei eseményeken a bor szerelmese, Kocsis-M. Brigitta beszélget a Pannonhalmi Főapátsági pincészet, a Laposa Pincészet, az Etyeki Kúria, a Villa Pátzay Pincészet képviselőivel.

Idén nyáron különleges kiállítást is láthat a Borszerdák közönsége: a júliusi esteken megtekinthetik a Vágyott szépség című, a londoni Tate képtár egyedülállóan gazdag preraffaelita gyűjteményének remekműveiből válogatott tárlatot.

2021. július 7-én, 14-én és 21-én a Magyar Nemzeti Galériában, míg az utolsó, július 28-ai programon – rendhagyó módon – a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban lesz a Borszerda est. Ne hagyják ki idén sem az eseményt és élvezzék a csodálatos panorámát a Nemzeti Galéria teraszáról, vagy a Hopp Múzeum csendes szigetét az Andrássy út forgatagában!

 

Bor | Villa Pátzay

A Villa Pátzay Borbirtok fiatalos, lendületes borászat meseszép környezetben a Badacsony hegy lábánál. Célunk, hogy mindenkori legjobb tudásunk szerint, a helyi adottságokra alapozva, élménygazdag, tiszta és elegáns borokat készítsünk.  A borok hagyományokon alapuló modern technológiával készülnek annak érdekében, hogy a Badacsonyra jellemző, vulkanikus talajból származó ásványosságot a legelegánsabban adják vissza. Előnyben részesítjük borvidékünk hagyományos fajtáit: Szürkebarát, Olaszrizling, de szeretnénk bemutatni más fajtákon keresztül is, milyen egyedi karakterre képesek boraink: a Rajnai Rizlingnek és a Pinot Noir-nak is kimondottan kedvez Badacsony vulkanikus karaktere. Friss, roppanós, gyümölcsös borok készülnek nálunk, melyek még egy zord téli estén is a nyári Balaton pezsgését, a bazaltkő melegét juttatják eszünkbe. Ott rejlik bennük a nagybetűs NYÁR, tökéletes kiegészítői romantikus Balaton parti naplementéknek éppúgy, mint a nagy beszélgetéseknek. Mindegyikük nagy gonddal és odafigyeléssel készül, minőségüket Zsurki Sándor főborász garantálja.

Beszélgetés | 20.15-20.45 A bor – és ami mögötte van…

A meghívott borászat képviselőjével Kocsis-M. Brigitta Hevesi Endre-, Zsigmond Márta- és Akadémiai Újságírói-díjas műsorvezető beszélget minden Borszerda-esten. Szerelme a magyar bor, ezért szerzett bortanácsadói végzettséget a Borkollégiumban 2020 márciusában. A pandémia alatt indította BorPortré című online beszélgetős műsorát, melyben a tudományos, az üzleti és a kulturális élet kiválóságaival beszélget egy pohár bor mellett. Vendégei között szerepelt többek között Al Ghaoui Hesna újságíró, Bánki György pszichiáter, Csókay András idegsebész, Juhász Anna irodalmár, Kiss László csillagász, Kürti Sándor üzletember és Zólyomi Zsolt parfümőr is. Kocsis-M. Brigitta emellett a Novum című heti tudományos magazinműsor szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozik, kommunikációs tréningeket tart és rendezvények háziasszonyaként tevékenykedik.

kocsismbrigitta.hu
facebook.com/kocsismbrigitta
borportre.hu
facebook.com/borportre
orszagosbortura.hu
facebook.com/orszagosbortura

Zene | Egész estés örömzene koncert a Smootherz zenekarral
A SmootherZ régi barátokból alakult zenei formáció, amely – bár mind klasszikus hangszereken, klasszikus zenét játszó zenészek – repertoárján a zenei értelemben klasszikus zenei palettán kívül a 20. század modernebb műveitől napjaink popzenéjéig gyakorlatilag minden stílus megtalálható.
Az alapfelállásban több gitár, ütőhangszerek és fúvós szekció szerepel.
A zenekar számára megalakulásának pillanatától fontos volt a változatos hangzásvilág és a jó hangulat megteremtése: ugyanúgy a zenekarban, mint ennek közvetítése a közönség felé.

A SmootherZ célja a szórakoztatáson túl, a klasszikus zene szépségének, jelentőségének megismertetése, továbbá a klasszikus zenei hangszerek bemutatása és népszerűsítése napjaink populáris műfajaiban. Ezzel a különleges, klasszikus-modern ötvözettel teljesen új hangzásvilág születik.

Tagok:
Kovács Adél – fuvola
Kéringer Dávid – furulya, klarinét, szaxofon, fuvola
Riesz Péter, Rizmajer Bence – gitár
Kéringer Lőrinc – ütőhangszerek

Zene | Tóth Szabi szitárművész minikoncertek

A Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum tárlatvezetések 20 perces szitárkoncerttel zárulnak. *

Tóth Szabi szitárművész több alkalommal adott élő koncertet az Indiai Nemzeti Televízióban. Rendszeres szereplője a nyugat-európai és az amerikai színpadoknak, ahol kiváló indiai tablások kísérik játékát.
A világhírű Pandit Rajeev Janardan magántanítványa, az Amrita Sher-Gil Indiai Kulturális Központ szitártanárja és az Allahabadi Zeneakadémia díjazottja.
Dolgozott Pan Nalin indiai származású filmkészítővel (Szamszára, Virágok völgye), közös projektben vett részt a Chitrakoot Ramayan Múzeummal, és zeneszerzője volt a 2019-es Kumbh Melának, amely a világ legrégebbi és legnagyobb vallási zarándoklata.
Indiai előadóművészetekről szóló előadásait a budapesti Zeneakadémia mellett több európai és indiai egyetemre is meghívták.
Több mint haminc lemez közreműködője. Szerzeményei számos díjat nyertek itthon és külföldön. www.tothszabi.hu

*(A tárlatvezetések regisztrációhoz kötöttek. Regisztráció a helyszínen, érkezési sorrendben.)

Tárlatvezetések

17.45 | Vendégségben Hopp Ferenc kertjében – Mészáros Ágnes művészettörténész vezetett kerti sétája a Hopp Ferenc Ázsiai Múzeum kertjében

18.15 | 20.15 | Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum – Fajcsák Györgyi múzeumigazgató kurátori tárlatvezetése

19.15 | 21.15 | Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum – Mészáros Ágnes művészettörténész tárlatvezetése

A tárlatvezetések regisztrációhoz kötöttek. Regisztráció a helyszínen, érkezési sorrendben.

 

Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum / Időszaki kiállítás
Kurátorok: Dr. Fajcsák Györgyi, Hársvölgyi Virág

A Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum című kiállításunk 2019-ben, a múzeum alapításának 100. évfordulóján nyílt meg. A tárlaton műtárgyaink kiemelkedő darabjait, a múzeum nagy korszakait, változatos (kínai, japán, koreai, indiai, tibeti-mongol, délkelet-ázsiai, valamint közel-keleti) gyűjteményeit állítjuk a középpontba.
Ünnepeljük együtt a múzeum 100 éves fennállását!

 

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, amelyet a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum saját felületein, kiadványaiban, illetve promóciós anyagain felhasználhat. A látogatók ennek kapcsán semmilyen követeléssel nem élhetnek a múzeummal, a felvétel készítőivel, illetve jogos felhasználójával szemben.

HELYSZÍN: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 103.

MEGKÖZELÍTÉS: a 105-ös autóbusz Bajza utcai megállójától, vagy az M1 földalatti Bajza utcai megállójától.

Múzeumunk látogatásának aktuális feltételeiről itt tájékozódhat.

A vonatkozó 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében a rendezvényt jelenleg csak a COVID-19 ellen védett felnőtt személyek és a kíséretükben érkező 18. életévüket még be nem töltött, kiskorú személyek léphetnek be.

A rendelet kötelez bennünket ennek ellenőrzésére, ezért sajnos nem áll módunkban beengedni  azokat, akik nem tudják felmutatni a magyar hatóság által kiállított (illetve elfogadott külföldi) védettségi igazolványukat. A középiskolás korúaknak védettségi igazolvány nélkül az életkorukat kell igazolniuk, és csak védett felnőtt felügyeletében léphetnek be.

KÉRJÜK, HOGY VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYUKAT ÉS SZEMÉLYAZONOSSÁGOT IGAZOLÓ FÉNYKÉPES OKMÁNYUKAT FELTÉTLENÜL HOZZÁK MAGUKKAL!

A látogatók számára továbbra is javasolt a maszkhasználat, a kihelyezett kézfertőtlenítők használata és 1,5 méteres távolság betartása. Ajánljuk és köszönjük, ha egymásra ügyelve eleget tesznek ennek.

Jegyárak:
TELJES ÁRÚ: 2 400 Ft
KEDVEZMÉNYES*: 1 400 Ft

Borszerdáinkon nem érvényesek a rendes nyitva tartási idő alatti kedvezmények. Díjtalan belépő nem igényelhető – kivéve a Baráti kör tagokat: a Mecénások mellett 2021-ben a Pártoló tagok is ingyenesen vehetnek részt a Borszerda eseményeken. Regisztráció

*Kedvezményes jegy váltására jogosultak, akik:
– az időszaki kiállításainkat díjtalan belépővel látogatják;
– 26 évnél fiatalabbak vagy 62 évnél idősebbek, és egy EGT tagállam állampolgárai.

A Múzeum+ 2020 bérletek felhasználhatók bármelyik Borszerda eseményen is.

 

Főtámogatók: MVM és OTP Bank

Együttműködő partnerek: BorPortré és Országos Bortúra

További programok:

Mama, nézd!

Mama, nézd!

Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, C épületi Információs Pult

Játékos tárlatvezetés kismamáknak és kispapáknak

A Gerhard Richter. Valós látszat című kiállítás kísérőprogramja

Múzeumi szünetelő | Hangjáték

Helyszín: C épület

Játékos családi délelőtt gyerekeknek az Őszi Szünetben

Játékos családi délelőtt gyerekeknek az Őszi Szünetben

Múzeum Flow | Gerhard Richter. Valós látszat

Helyszín: Online

ÉLŐ online 3D tárlatvezetés