En

Borszerda | KÉK

Online jegyvásárlás

Borszerda | KÉK

2021. július 14.

18:00 - 22:00

Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria

A Magyar Nemzeti Galéria legnépszerűbb nyári programsorozata, a Borszerdák idén immár tizedik alkalommal várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény ismét izgalmas programot kínál júliusban: szerda esténként különleges kiállításokkal, izgalmas tárlatvezetésekkel és előadásokkal, élő zenével és borkóstolóval készülünk. Az idei Borszerdák témája: Színek, ízek, képek, s ennek megfelelően minden héten másik szín – vörös és kék, zöld és arany – áll a programok középpontjában.

Egy üveg bor nem csak annak a természeti környezetnek és adottságait foglalja magába, ahol született, hanem a kitartó emberi munkát és az bor megalkotójának lelkét is. Ez tesz igazán finommá, igazivá és egyedivé minden italt, Magyarország ráadásul rendkívül gazdag ilyen szempontból is, s a legváltozatosabb íz-élményekkel büszkélkedhetünk.

A tizedik évfordulós Borszerdák meghívott borászatainak képviselőit szakmai beszélgetéseken ismerhetik meg. Az idei eseményeken a bor szerelmese, Kocsis-M. Brigitta beszélget a Pannonhalmi Főapátsági pincészet, a Laposa Pincészet, az Etyeki Kúria, a Villa Pátzay Pincészet képviselőivel.

Idén nyáron különleges kiállítást is láthat a Borszerdák közönsége: a júliusi esteken megtekinthetik a Vágyott szépség című, a londoni Tate képtár egyedülállóan gazdag preraffaelita gyűjteményének remekműveiből válogatott tárlatot.

2021. július 7-én, 14-én és 21-én a Magyar Nemzeti Galériában, míg az utolsó, július 28-ai programon – rendhagyó módon – a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban lesz a Borszerda est. Ne hagyják ki idén sem az eseményt és élvezzék a csodálatos panorámát a Nemzeti Galéria teraszáról, vagy a Hopp Múzeum csendes szigetét az Andrássy út forgatagában!

 

Bor | Laposa Pincészet

Egy család, egy borászat, egy birtok és sok-sok gasztronómiai élmény a beach foodtól a modern bisztrókonyháig. A Laposa-birtok mára Badacsony egyik legkedveltebb borászatává vált, bemutatva a borvidék minden ízét és értékét. Családjuk alapvetően tradicionális, helyi szőlőfajtákkal foglalkozik, amelyek a vulkanikus eredetű tanúhegyek legjobb területein teremnek.

Fontosnak tartják, hogy Badacsonyt és a Badacsonyi borvidéket megismertessék a világgal, és olyan fenntartható fejlődésre törekszenek, amely összhangban van a természet ritmusával. Fontos céljuk, hogy igazi életpályamodellt biztosítsanak a helyi fiatalok számára, példázva, hogy vidéken is nagyszerűen lehet boldogulni.

Beszélgetés | 20.15-20.45 A bor – és ami mögötte van…

A meghívott borászat képviselőjével Kocsis-M. Brigitta Hevesi Endre-, Zsigmond Márta- és Akadémiai Újságírói-díjas műsorvezető beszélget minden Borszerda-esten. Szerelme a magyar bor, ezért szerzett bortanácsadói végzettséget a Borkollégiumban 2020 márciusában. A pandémia alatt indította BorPortré című online beszélgetős műsorát, melyben a tudományos, az üzleti és a kulturális élet kiválóságaival beszélget egy pohár bor mellett. Vendégei között szerepelt többek között Al Ghaoui Hesna újságíró, Bánki György pszichiáter, Csókay András idegsebész, Juhász Anna irodalmár, Kiss László csillagász, Kürti Sándor üzletember és Zólyomi Zsolt parfümőr is. Kocsis-M. Brigitta emellett a Novum című heti tudományos magazinműsor szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozik, kommunikációs tréningeket tart és rendezvények háziasszonyaként tevékenykedik.

kocsismbrigitta.hu
facebook.com/kocsismbrigitta
borportre.hu
facebook.com/borportre
orszagosbortura.hu
facebook.com/orszagosbortura

Zene | Gyárfás Family Trió

A Szabó Gábor-díjas gitárművész, „Gyafi” nem szorul bemutatásra, hiszen évek óta ő vezeti a jazzma.hu olvasói és kritikusi népszerűségi szavazólistáit. Állandó fellépője a külföldi és hazai fesztiváloknak, kluboknak, az utóbbi években fellépett Izráelben, Kenyában, Indonéziában és Katarban is. Két tehetséges fia külföldön végezte a zenei tanulmányait. Gyárfás Attila dobos, Hollandiában, a hágai királyi konzervatóriumban és az amszterdami akadémián szerezte diplomáit. Gyárfás Péter zongorista a bachelor diplomáját a grazi akadémián kapta meg, jelenleg Helsinkiben, a Sibelius akadémia hallgatója. Műsorukon népszerű jazzstandardek feldolgozásai szerepelnek egyedi, kreatív előadásmódban, valamint néhány friss saját szerzeményük is.

Előadás | 19.00-20.00 Forradalmi hevület – Mácsay Kriszta művészettörténész előadása

A Bastille lerombolásának évfordulóján ugyan mi másról szólhatna az előadás, mint a lázadó francia művészekről! A történelem során sokan, sokféleképp fordultak szembe a hivatalos művészettel. Gustave Courbet, Claude Monet vagy Paul Gauguin egyaránt újító volt. Nem vállvetve és nem azonos ellenféllel szemben küzdöttek, de a maguk módján mindannyian forradalmárok voltak. Az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményben őrzött remekműveken keresztül ismerkedünk meg a francia mesterek küzdelmeivel.

Tárlatvezetések:

18.00 | 19.00 | 20.00 |Vivre la France! – minden, ami francia – Sepsey Zsófia művészettörténész tárlatvezetése

Találkozási pont: 1800 utáni kiállítás

18.30 | 19.30 | 20.30 | Színtisztán KÉK – Koós Nikolett múzeumpedagógus tárlatvezetése a gótikus szárnyasoltárok között

Találkozási pont: Információs pult

18.15 | 19.15 | 20.15 | Modern idill – a képzelet tájai – Király Zsuzsanna múzeumpedagógus tárlatvezetése

Találkozási pont: Modern idők

 

A tárlatvezetéseken – műtárgyvédelmi követelmények miatt – csak korlátozott létszámban, regisztrációt követően lehet részt venni. Regisztráció 30 perccel az adott vezetés kezdete előtt a Csontváry-fordulóban található regisztrációs pontnál. Kérjük ennek szíves figyelembe vételét!

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, amelyet a Galéria saját felületein, kiadványaiban, illetve promóciós anyagain felhasználhat. A látogatók ennek kapcsán semmilyen követeléssel nem élhetnek a Galériával, a felvétel készítőivel, illetve jogos felhasználójával szemben.

HELYSZÍN: Budavári Palota, Magyar Nemzeti Galéria, 1014 Budapest, Szent György tér 2.

MEGKÖZELÍTÉS: a Széll Kálmán térről busszal, a Clark Ádám térről gyalog, busszal vagy siklóval, a Dózsa György tér felől az OSZK-gyorslifttel, vagy a Várkert Bazár felől gyalog.

A kupola 21.30-ig látogatható.

Múzeumunk látogatásának aktuális feltételeiről itt tájékozódhat.

A vonatkozó 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében a rendezvényt jelenleg csak a COVID-19 ellen védett felnőtt személyek és a kíséretükben érkező 18. életévüket még be nem töltött, kiskorú személyek léphetnek be.

A rendelet kötelez bennünket ennek ellenőrzésére, ezért sajnos nem áll módunkban beengedni  azokat, akik nem tudják felmutatni a magyar hatóság által kiállított (illetve elfogadott külföldi) védettségi igazolványukat. A középiskolás korúaknak védettségi igazolvány nélkül az életkorukat kell igazolniuk, és csak védett felnőtt felügyeletében léphetnek be.

KÉRJÜK, HOGY VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYUKAT ÉS SZEMÉLYAZONOSSÁGOT IGAZOLÓ FÉNYKÉPES OKMÁNYUKAT FELTÉTLENÜL HOZZÁK MAGUKKAL!

A látogatók számára továbbra is javasolt a maszkhasználat, a kihelyezett kézfertőtlenítők használata és 1,5 méteres távolság betartása. Ajánljuk és köszönjük, ha egymásra ügyelve eleget tesznek ennek.

Jegyárak:
TELJES ÁRÚ: 3 800 Ft
KEDVEZMÉNYES*: 2 800 Ft

Borszerdáinkon nem érvényesek a rendes nyitva tartási idő alatti kedvezmények. Díjtalan belépő nem igényelhető – kivéve a Baráti kör tagokat: a Mecénások mellett 2021-ben a Pártoló tagok is ingyenesen vehetnek részt a Borszerda eseményeken. Regisztráció

*Kedvezményes jegy váltására jogosultak, akik:
– az időszaki kiállításainkat díjtalan belépővel látogatják;
– 26 évnél fiatalabbak vagy 62 évnél idősebbek, és egy EGT tagállam állampolgárai.

A Múzeum+ 2020 bérletek felhasználhatók bármelyik Borszerda eseményen is.

 

Főtámogatók: MVM és OTP Bank

Együttműködő partnerek: BorPortré és Országos Bortúra

További programok:

Az ábrázolás ereje | Kolozsváry Mariann tárlatvezetése a „… félig kép, félig fátyol …” Gedő Ilka (1921-1985) grafikái című tárlatban

Helyszín: B épület 1. emelet, grafikai kabinet

A tárlaton a művész első alkotói korszakából, közel félszáz grafikájából látható válogatás.

Előre meghirdetett vezetés

Gerhard Richter. Valós látszat

Helyszín: A épület

Tárlatvezetés a világhírű kortárs német képzőművész, Gerhard Richter műveiből rendezett kiállításban

A mindentudás gyönyörűsége és csapdája | Szűts Miklós festőművész rendhagyó tárlatvezetése

Helyszín: A épület

A Gerhard Richter. Valós látszat című kiállítás kísérőprogramja

Kurátori tárlatvezetés a Baráti Kör számára